spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
ÖNKORMÁNYZAT arrow Iskolánk
Iskolánk Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2008. február 03. vasárnap 18:34
 

ISKOLATÖRTÉNET


Az els? általános iskolát 1789 – ben szervezték meg Fels?szentivánon, a célra egy hombárt átalakítva, melyért bérleti díjat fizettek.Az akkori gyakorlatnak megfelel?en Balázs István, a falu kántora volt az iskolamester, aki egyedül tanította a három összevont osztályt. 1816 – ban épült az els? iskola a községben, melyhez tanítói lakás is tartozott. A tankötelesek akkori magas létszáma szükségessé tette az iskola b?vítését. 1857-ben épült a templom melletti, akkoriban nagynak számító i skolaépület, amely jelenleg is oktatási célokat szolgál, a község óvodája m?ködik benne. A jelenlegi iskolát 1956. szeptemberében adták át rendeltetésének. Az emeletes, hosszú évekig korszer?nek számító épület ma is megfelel céljainak, köszönhet?en az id?közbeni korszer?sítéseknek, fejlesztéseknek. A község lakossága az 1800-as években általában 2500 f? körül mozgott, ehhez képest igen magas volt az iskolába járók száma, 1895-ben 485 tanulója volt az iskolának. A háromszáz f? körüli tanulólétszám a legutolsó id?kig biztosított volt, annak eredményeként, hogy 1972-ben gyermekotthon kezdte meg m?ködését a faluban, mely állandó, mintegy száz tanuló általános iskolai oktatását igényelte. Az intézet 1995-ben történt megsz?nését folyamatos létszámcsökkenés követte, jelenleg 158 tanulója van az iskolának. 2006. szeptember 1 – én alakult meg a Bácskai ÁMK, els?ként a sz?kebb térségben. A társulás tagjai Bácsbokod, Bácsborsód, Katymár, Tataháza és Fels?szentiván községek. A Bácskai ÁMK székhelye Fels?szentiván lett, az Arany János Általános Iskola, mint gesztor látja el az intézmény vezetését. Az öt általános iskolai és öt óvodai tagintézmény mellett a községek közm?vel?dési intézményei, könyvtárai és a Bácsbokodi Sportcsarnok tartozik a szervezethez. A Bácskai ÁMK vezet?je Schmidt Antal, aki korábban a Fels?szentiváni ÁMK igazgatója volt. Az új szervezeti formában a tagintézmények számára lehet?ség nyílik a szakmai fejlesztésekre is az olykor kényszer?ségb?l követett, mára már általánossá váló országos gyakorlat szervezeti, tartalmi elemeinek megvalósulása mellett. A fels?szentiváni általános iskola is tovább ápolja hagyományait a társulást követ?en, amelyek a korábbi évek során alakultak ki tevékenysége során és tették eredményessé, sikeressé az intézményt. A nevel?testület tagjai mindig is aktívan szervezték a tanítási órákon kívüli programokat a gyerekek számára. Az iskola aktuális tanulóiból álló, harminc éves múltra visszatekint? Kísérleti Színpad Kalmár János vezetésével évr?l-évre országos sikereket ér el. Magas színvonalú képz?m?vészeti tevékenység folyik az iskolában, szintén sikereket biztosítva a tanulók számára. Nebojsza Tímea és Polyák Angéla szervezi a kézm?ves és alkotó tevékenységet, melynek eredményei szemmel láthatóak. Az iskola folyosóit és annak ablakait mindenütt szép gyermekmunkák díszítik. Nyaranta kézm?ves tábort szerveznek az érdekl?désnek megfelel?en, ahol hagyományos népi mesterségekkel ismerkedhetnek meg és gyakorolhatják is annak fogásait a résztvev?k. A programok között fazekasság, szövés szerepelnek.
A községben jelenleg kiépül? faluházban külön kézm?ves m?hely készül a szálláslehet?ségek biztosítása mellett annak érdekében, hogy a társulás más településeinek tanulói is bekapcsolódhassanak a programokba. Az iskola a község társadalmi és szociális környezetének változásai mellett is igyekszik megtartani és meg?rizni eredményességét, jó hírnevét, melynek érdekében kész a folyamatos megújulásra, együttm?ködésre.

 

TANÁRAINK

Schmidt Antal Igazgató
Farkas Szilveszterné Igazgató helyettes
Baráth Lajosné 3. o. osztályf?nök
Édes Vencel Matematika fizika
Kalmár János Magyar nyelv és irodalom
Kollár Alíz Angol
Komárominé Szabó Anita 4. o. osztályf?nök
Kovács Krisztián Testnevelés
Farkasné B. Magdolna Földrajz-történelem
Nebojsza Tímea 2. o. osztályf?nök
Piukovics Miklosné Matematika
Polyák Angéla Német
Polyák István Napközi
Schmidt Helga 2. o. osztályf?nök
Vörös Szilárdné

1. o. osztályf?nök

ELÉRHET?SÉG

Bácskai Általános M?vel?dési M?vel?dési Központ
Arany János Általános Iskolája
Fels?szentiván
Szent István utca 19.
6447

 

Schmidt Antal

Igazgató

Tel.: 79/353-761

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

Répási Péterné

Gazdasági vezet?

Tel.: 79/353-761

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

Sári Noémi

Gazdálkodás

Tel.: 79/353761

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

Fekete Csilla

Iskolatitkár

Tel.: 79/353-761

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

 

 

 

 

 

 

BALLAGÁS 2008.

 

Utolsó frissités ( 2009. február 03. kedd 07:44 )
 
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB
spacer.png, 0 kB